BLOG

 MIT MOND A BELSŐ HANGOD?

2024. március 24.

 

 

A szemléletmód tényleg mindent visz? A fejlődésközpontú gondolkodásmód elsajátítása óriási különbséget jelent az iskolában, tanulásban, sportban, kapcsolatainkban, konfliktusok megoldásában, a munka világában  sőt  még az egészségmegőrzés, gyógyítás területén is!  

Nem véletlenül  alkalmazza már sok neves vállalat, pl. a Microsoft is már több, mint 10 éve a vállalati kultúrában, mert azt gondolják, hogy ez a fajta szemléletmód a haladás és innováció alapja.

 

Természetünk része, hogy a világot bizonyos szemlélettel nézzük. Ez a
hozzáállás, gondolkodásmód- vagy ahogy angolul mondják, a
„mindset” – meghatározza, hogyan értelmezzük és reagálunk az élet
kihívásaira. A fejlődésre nyitott szemléletmód kialakítása és fenntartása
kulcsfontosságú ahhoz, hogy sikeresen navigáljunk az életünk során felmerülő
különböző helyzetekben. Ez az, ami megkülönbözteti azokat, akik könnyen
feladják, azoktól, akik kitartanak, fejlődnek és a legtöbbet hozzák ki
magukból.

 

Az élet minden fontos területéről
kialakul szemléletmódunk.  Miben gondoljuk magunkat erősnek és gyengének,
mit gondolunk a mozgásról, az emberi kapcsolatokról, stresszről és így tovább.
A dolgok kimenete pedig nagyban függ attól, hogy milyen szemléletmóddal
közelítjük meg őket!

 

Találkoztál már olyanokkal, akik
feladják, ha nehézségekbe ütköznek?  Nem látják az erőfeszítés értelmét,
így nem is küzdenek. A komfortzónájukból nem akarnak kilépni, és nem
kockáztatnak. Nem kockáztatják meg, hogy esetleg egy negatív kép alakul ki
róluk, hogy mégsem olyan tehetségesek, ügyesek és okosak, mint amit mások
gondolnak róluk. Viszont, ha beleragadnak abba, amiben vannak, nem tudják
megvalósítani nagyobb álmaikat. 

 

Mások viszont a nehézségek és
sikertelenségek ellenére is tovább tudnak küzdeni. Nyitottak a tanulásra és
mernek kockáztatni. Bátran kilépnek a komfortzónájukból, és belevágnak az
ismeretlenbe.  Így kitágítják tudásukat, fejlesztik képességeiket és a
végén valami nagyszerűt tudnak alkotni, amiről talán még csak nem is álmodtak.

 

Álljunk meg egy pillanatra. Gondolj
két területre az életedben. Amiben jó vagy és amiben nem vagy nagyon
sikeres.  Lehet ez sport, zene, iskolai tantárgy vagy szabadidős
tevékenység is.  Próbálj visszaemlékezni, hogy mit tettél, ha nehézségekbe
ütköztél? Kerestél-e nagyobb kihívásokat vagy elég volt annyi, amennyi
szükséges? Kifogásokat kerestél, ha hibáztál, vagy próbáltad megfejteni a
sikertelenség okát és más megoldást keresni, segítséget kérni?

 

Nem nehéz belátni, hogy amit
kitartóan végzünk a nehézségek ellenére is, abban fejlődünk. Nem arról van
szó, hogy mindenkiből Mozart lehet, de a tehetség mellett elengedhetetlen az
erőfeszítés, gyakorlás, kihívások, egyre nehezebb feladatok keresése! Hiszen
megtanultunk már ezer dolgot eddig az életünkben. Tapasztaltuk, tudjuk,
hogy gyakorlással, erőfeszítéssel jobbak lehetünk, a hibák,
nehézségek ellenére is és látjuk, hogy a képességeink fejleszthetőek.

 De tényleg látod, tényleg
elhiszed, akkor is ha olyan gondolatok jönnek, hogy ehhez nem értek, igazán
ebben soha nem voltam jó, nekem ez úgysem sikerül?

 

Itt a kulcs!!!  Ezt kell
megtanulnunk, hogy az önkorlátozó gondolatokat, viselkedésünket,
kishitűségünket felismerjük, meghalljuk, és tudjuk azt, hogyan tudjuk ezt a
javunkra, a lehetőségekre nyitott gondolkodásra változtatni.  Ez a kicsi
csavar pedig teljesen megváltoztatja majd az eredményeinket, a
teljesítményünket, a lehetőségeink kibontakozását az élet minden
területén. 

 

A korlátozó hangok nem segítenek
minket.  De senki sem mentes tőlük!!! Bármikor megszólalhatnak bennünk.

 

Először ismerd fel őket: “Ezt nem
tudom, mit fognak gondolni, ez katasztrofálisan sikerült, ehhez nem értek…”
Utána formáld át őket, hogy segítsenek magadból kihozni a legtöbbet és elérni a
céljaidat.

Gyermekkorban vagy kamaszkorban?

Kisgyermekkorban nem nehéz megölelni, megdicsérni a csemeténket, játszani vele, gondoskodni róla, ajándékokkal meglepni. Így minden szeretetnyelv-csatornán (testi érintés, dicséret, minőségi idő, szívességek, ajándékozás) tudomására hoztuk, hogy milyen fontos ő nekünk, mennyire szeretjük.  Nagy árat fizetünk azért, ha azt gondoljuk, hogy  később ez már nem olyan fontos!! 

Tudtad, hogy az érzéseikkel bánni tudó gyerekeknek, kamaszok milyen előnyökre tesznek szert?

  1. kevesebb viselkedési problémájuk lesz,
  2. eredményesebben fognak tanulni,
  3. jobban kijönnek a barátaikkal,
  4. érzelmileg kiegyensúlyozattabbak és
  5. mentálisan egészségesebbek lesznek!    

Az örök dilemma: a kamasz szabadságot akar, a szülő felelősséget. Szabadság és felelősség kéz a kézben jár! Nagyobb szabadság, nagyobb felelősség. 

Nincs mire várni! A felelősség nem alakul ki egyik napról a másikra! 

Gondolatok arról, hogy erősítheted a felelősséget, hogy növekedhessen a szabadság!

LEHET VÁLTOZTATNI A SZEMLÉLETMÓDON?  MIT NYERHET A GYERMEKED A FEJLŐDÉSI SZEMLÉLETMÓDDAL?

Tanuljon a gyerek nyáron vagy ne? 

Szempontok a jó döntéshez.

1. A gyerekek az iskolában rendkívül túlterheltek. A nyár a feltöltődés, pihenés, új élmények szerzésének ideje.

2. Tanulni jó! De a tanulás nem csak az iskolai tanulást jelenti. Tanulás a horgászat, a  kézműves tábor, főzés a szabadban, tűzrakás,  rejtvényfejtés, sátorállítás,  barkácsolás, foglalkozás  a kutyával, utazás új helyekre és a lista végtelen!!!

… és még több szepont a videóban.

A HARAG ÉS A GYERMEKED 1. RÉSZ

A harag képessége ajándék? De a haragot kezelni kell! Ismerd meg a  harag kifejezésének érett és éretlen formáit!

A HARAG ÉS A GYERMEKED 2. RÉSZ

INDULATKEZELÉS RÖVID TÁVON

Vedd észre a harag fizikai tüneteit! Földeld le magad. Lélegezz!

A HARAG ÉS A GYERMEKED 3. RÉSZ

A harag kifejezésének káros formái – testi, lelki egészségedre. A harag másodlagos érzés. Ismerd fel az eredetit: aggódtál, csalódott voltál, féltél stb.? Fejlődj a harag kezelésében, ismerd meg az indulatlétrát és lépj egyre magasabbra.

Tetteink vagy szavaink hatékonyabbak, ha kamasz gyerekünkkel beszélgetünk?

Szeretnéd, ha kamasz gyereked jobban hallgatna Rád? 

Úgy érzed, hogy nem figyel, nem érdekli, amit mondasz? Ismerős ez a kép?

 DE!! Amennyire “rossz” a fülük, annál jobb a szemük!! 

Mindent látnak, mindent figyelnek és mindent észrevesznek. 

Tehát a fontos üzeneted nem a szavaidon keresztül fog eljutni hozzájuk. 100x hatékonyabb csatorna az, ahogyan reagálsz, ahogy viselkedsz, amit teszel.

ha nem akarunk leragadni a felszínen, csak az osztályzatok szintjén?

  1. Áss mélyebbre, nézz a jegyek mögé, légy kíváncsi és figyelmesen hallgasd meg a gyermeked!
  2. Tereld a szót a fejlődés, érdeklődés, új dolgok megismerése, erőfeszítés területére a csak az osztályzatra való fókuszálás helyett
  3. Tanítsd meg, hogy arra figyeljen, amin ő maga tud változtatni.
  4. Ne engedd, hogy a külső körülményekben találjon megnyugtató kifogásokat, amikre sem neki, sem nekünk nincs hatásunk. 
  5. Dícsérd meg a befektetett munkát, a kihívások vállalását, hogy a nehézségek ellenére sem adta fel!

 

Minden jog fenntartva © 2023. salamon Ágota